Zone England kulcsmásolás

Kulcsmásolónkban minden még kapható Zone England kulcs megtalálható és másolható legyen szó fogazott, vagy pontfúrt kulcsról. Ugyanakkor a Zone zárbetétek gyártásának és magyarországi forgalmazásának megszűnését követően egyes kulcsok igen korlátozott darabszámban érhetők el.

 

Zone England kulcsmásolás Budapesten

 

Zone kulcsok másolására igen kevés kulcsmásolónál van lehetőség. Ezen kevés helyek egyike a Zárbolt & Kulcsmásoló Zuglóban az Örs vezér terétől nem messze, ahol mind a három típust tudjuk másolni -CX-5, CX-6, CX-7-

Mindhárom zárbetéthez tartozott egy kódkártya, vagy CD lemez melyre korábban szükség volt a kulcsmásoláshoz, azonban már ezek nélkül is másolhatók!

 

Zone kulcsok már csak korlátozottan elérhetők!

 

A Zone England zárbetétek Magyarországon a 90-es évek közepétől a 2010-es évekig volt aktívan forgalomban, főként Budapesten és környékén, köszönhetően a zarszerviz.hu-nak. Ezen idő alatt nagy mennyiségben kerültek beszerelésre főként a CX-5 és CX-7 zárbetétekből szerte a városban.

Azonban mivel már közel tíz éve nem kaphatók ezen termékek, így kulcsaik is fogyóban vannak.

Mielőtt elindulna Zone kulcsot másoltatni, mindenképp érdemes tájékozódni az adott kulcsot illetően, hogy van e még mód a másolásra. Erre telefonon a 06-30-990-8102 számon, e-mailben a zarbolt@kulcsmasolas.hu címen, illetve facebook oldalunkon is lehetőség van.

 

Mikor Zone kulcsról beszélünk három típus jöhet szóba:

  • Zone England CX-5
  • Zone England CX-6
  • Zone England CX-7

A CX-5 és 6 fogazott kulcsok, melyekben oldalmarás „kukacvonal” is található. A kulcsok feje négyzet alakú és sarkai kerekítettek, erről könnyű felismerni és jól megkülönböztethető a CX-7 ovális alakú kulcsfejétől. A CX-7 -ben szintén megtalálható a kukacmarás, ugyanakkor ez a kulcs már nem fogazott, hanem pontfúrt.

Mindhárom típusnál a kulcs fejébe bele van gravírozva egy betűkből és számokból álló sorozat, mikor egy kulcs másolásával kapcsolatban érdeklődnek, elsősorban erre a sorszámra szoktunk rákérdezni a kulcs beazonosításához, illetve a kulcs fejének formája is segíti az azonosítást.

A sorozat első két-három tagja már elegendő a pontos beazonosításhoz.
A következő betűkombinációk fordulnak elő a leggyakrabban: ZDI, AAI, AAR, ABB, ABZ, VIK.
De találkozhatunk YA, YC, YD, YE és YF –el kezdődő sorozattal is.

Gyakran találkozni a kulcsfején a www.z1.hu webcímmel, mely egy már megszünt weboldalra hivatkozik.

 

Hol találkozni Zone England zárbetétekkel?

 

A Zone zárbetétek rendkívül jó minőségű, finoman működő és nem mellékesen biztonsági szempontból is jónak mondható zárak. Kulcsaik és a cilinderzárban található alkatrészek jól állnak ellen kopásnak és hosszú nyitás-zárási ciklus, élettartam jellemzi. Ezt támasztja alá az is, hogy már a néha 15-20 éve beszerelt és használatban lévő zárbetétekhez még a mai napig is hoznak kulcsot másoltatni, ami kevés más zárbetétről mondható el.

Gyakran találkozni Zone cilinderbetétekkel bejárati ajtókban, hevederzárakban, társasházi és lépcsőházi ajtókban, kertkapukban.